program


Margaret Island

Margaret Island

Pozitív és elgondolkodtató popzenéjük és kirobbanóan energikus előadásmódjuk miatt a közönség hamar szívébe zárta a fonyódi kötődésű Margaret Island zenekart. A Lábas Viki, Füstös Bálint és Törőcsik Kristóf alapította csapat olyan slágerek szerzői, mint a 2016-ban berobbant Eső, a Hóvirág, a Veled minden, a Nem voltál jó, a Házszám és a Valahol.

Billettyper


9 990 Ft
A szektor, B szektor_, C szektor, D szektor

Dato



 

A többek között Junior Artisjus szakmai díjjal kitüntetett zenekar máig töretlenül népszerű, a legnagyobb hazai fesztiválok és klubok visszatérő fellépői.

Négy nagylemezük és egy koncertalbumuk közül a ‘Hol marad az én történetem’, az ’Egyszer volt’ és a ’III’ is aranylemez lett - utóbbi 2019-ben Fonogram díjat is kapott. A számos díjjal kitüntetett csapat a siker ellenére máig az őszinte örömzenélésben hisz.

A zenekar a kezdetektől fogva nagy hangsúlyt fektet az értékközvetítésre és a megújulásra, ill. többek között arra, hogy koncertjeik sokszínűek legyenek, így a közönségük időről időre a zenei élményen túl különleges emlékekkel térhet haza. Olyan rendhagyó helyszíneken is felléptek már, mint az Aggteleki cseppkőbarlang, a Kőröshegyi ill. Pannonhalmi levendulás, a Fertőrákosi Kőfejtő, a Szántód-tihanyi komp, vagy épp Magyarország egyik legszebb panorámájú helyszíne, a Szigligeti vár. Telt házas koncerteket adtak a Müpa hangversenytermében, a Kobuci kertben, valamint a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon is, ahol szimfonikus zenekarral kiegészülve varázsolták el közönségüket. 2019-ben kamarazenekarral kiegészülve járták az ország nívós hangversenytermeit. A 2021-ben megjelent a Fonyódon írt és rögzített Hol marad az én történetem c. album szintén aranylemez lett. Olyan dalok találhatók rajta, mint a Ha elvesznél, a Meddig maradunk még, vagy a Senki nem felel.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.