Színház, Egyéb

245 program


80 nap alatt a Föld körül Jegyvásárlás
13 Esemény

A TRIP, a Vígszínház és a Kult 2* közös produkciója. Zenés káosz Verne Gyula, Csorba Lóci és Divinyi Réka ötleteiből.

A dominógyilkosság Jegyvásárlás
13 Esemény

A helyszín egy katamarán, ahol a külügyminisztérium nyolc fontos embere készül egy könnyed hétvégét eltölteni. Victoria, aki alig öt napja foglalta el a külügyminiszteri székét,örömmel fogadja a meghívást miniszterhelyettese, Barry hajójára, remélve, hogy így jobban megismerheti munkatársait. Egészen kellemesen indul az este, mígnem elő nem kerül egy levél.

Nyolc nő Jegyvásárlás
13 Esemény

A Nyolc nő Furmányos kis komédia: egy francia kisvárostól pár kilométerre, egy magányosan álló hegyvidéki házban játszódik a történet. A család a külföldön tanuló Susanne, a legidősebb lány hazatérését várja. A békés idillt hatalmas sikoly töri meg. Marcelt, a ház urát holtan találják szobájában, késsel a hátában. Mit tehet ilyenkor nyolc nő, aki bent rekedt?

István, a király rockopera keresztmetszet Jegyvásárlás
13 Esemény

Az István, a király az egyik legnépszerűbb magyar rockopera, melynek első bemutatója 1983. augusztus 18-án volt Budapesten, a városligeti Királydombon. A 2023-as keresztmetszet turné legnagyobb kuriózuma, hogy István szerepét a Máté Péter-díjas rocklegenda Varga Miklós alakítja.

Nemzeti Lovas Színház: HERCULES Jegyvásárlás
13 Esemény

A sümegi nyári programkavalkád egyik kiemelt programja, a Nemzeti Lovas Színház: HERCULES című előadása lesz 2023. július 16-án!

Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak Jegyvásárlás
13 Esemény

Kocsmaária sok nevetéssel és sírással.

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Ne most drágám - bohózat Jegyvásárlás
13 Esemény

A vígjátékok mestere, Ray Cooney ezúttal sem kíméli a nézők rekeszizmait. Sokáig emlékezetes élménnyel gazdagodik, aki eltölti ezt az estét a Ne most, drágám! csapatával.

Mozart! Jegyvásárlás
13 Esemény

A mű -számos opera részlettel- hiteles irodalmi alapanyagokból, levelezésből táplálkozik, kifejezetten tanító jellegű alkotás, melynek kiemelkedő értéke számunkra az, hogy a szerző magyar: Sylvester Levay!

A hosszú élet titka Jegyvásárlás
13 Esemény

A darab tizenhat története Magyarországon játszódik a huszadik és a huszonegyedik században és egytől egyig rólunk szól. Nagyszerűségünkről és kisszerűségeinkről, lágy- és kőszívünkről, és arról, hogy hogyan találunk kiutat a legabszurdabb helyzetekből is, miközben gyakran elbukunk a hétköznapok küzdelmeiben.

Csárdáskirálynő és a többiek - Operettgála két részben Jegyvásárlás
13 Esemény

Szép város Kolozsvár, Te rongyos élet, Maga nős ember vagy boldog, Hajmási Péter, Messze a Nagyerdő, Délibábos Hortobágyon… Ezeket az örökzöld slágereket mindenki ismeri! Egyrészt elandalítják, másrészt jókedvre derítik az embereket – és ezen a gálán is felcsendülnek majd!

Hókirálynő Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy igazi téli mese a szeretetről, barátságról, összetartásról, amely minden kicsi és nagy gyermek szívét átmelengeti. Gonosz erőkkel küzd a jó, a barát ellenséggé lesz, a felhőtlen gyermekkor véget ér… Tudunk-e felelősséget vállalni egymásért? Tudunk-e igazán szeretni?

Gerda, Kay és a Hókirálynő történetét sokan, sokféleképpen feldolgozták már. A Turay Ida Színházban most az eredeti Andersen-meséhez hű színpadi adaptációt, látványvilágában pedig varázslatos előadást láthatnak.

RUMINI Ferrit-szigeten – mesejáték két részben – a Pesti Művész Színház előadása Jegyvásárlás
13 Esemény

A József Attila-díjas és a Nemzetközi Gyermekkönyv Tanács (IBBY) az Év Könyve–díjával (2007) kitüntetett Berg Judit könyvsorozata a magyar meseirodalom kiemelkedő és kivételes alkotása.

Love Letters - Orlai Produkció Jegyvásárlás
13 Esemény

A Love Letters című kétszemélyes színdarab az amerikai szerző egyik leggyakrabban játszott műve, amely mosolyogtató és könnyfakasztó jeleneteivel a világ számos színházában aratott már hatalmas sikert.

A feleség negyvennél kezdődik – a Fórum Színház előadása Jegyvásárlás
13 Esemény

A Fórum Színház legújabb vígjátéka rólunk mesél kacagtató helyzetekkel és imádni való karakterekkel. Mesterien megírt brit komédia az 1980-as évek világával – igazi sztárszereposztásban!

Még egy kört mindenkinek - A Városmajori Szabadtéri Színpad és az Orlai Produkciós Iroda előadása Jegyvásárlás
13 Esemény

A hatalmas sikerű dán film alapján készült színdarab nagy beleérzéssel és humorral szembesít bennünket azzal, milyen eufóriával és milyen fájdalmakkal jár, ha az ember megpróbálja elengedni a kontrollt.

ÁTRIUM SZÍNHÁZI VILÁGBAJNOKSÁG (avagy a mi olimpiánk, EB-nk vagy BL-ünk) Jegyvásárlás
13 Esemény

Az Átrium színészei és csapattagjai a legkülönfélébb és a legőrültebb számokban indulnak el, csak ezen az estén, egyetlen alkalommal, hogy elnyerjék az Átrium Színházi Világkupát.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!