Ne hagyja ki ezt az egyedülálló koncertet, ahol az olasz zeneszerző, Antonio Vivaldi halhatatlan műve, a Négy évszak csendül fel. Ez a különleges este egy vonósnégyes előadásában elrepíti a hallgatóságot Vivaldi zenei varázslatába.
szcenírozott koncert
a Dalinda trió és a Fitos Dezső Társulat közös előadása
Beck Zoli és Szűcs Krisztián játssza Cseh Tamás és Csengey Dénes soha nem hallott dalait
A koncert során felcsendülnek: Kodály Zoltán, Erkel Ferenc, Bartók Béla, Liszt Ferenc, Brahms, Lehár Ferenc, Kálmán Imre ismert dallamai.
Színházunk igazgatója, Novák János, csellóművész, zeneszerző, előadóművész és rendező ezúttal Kosztolányi Dezső, Szép Ernő, Bereményi Géza és Ady Endre megzenésített költeményei közül válogatott össze egy csokorra valót. A Magyar Kultúra Napján, Cseh Tamás születésnapján, elhangzanak az ő dalai is.
Közreműködik:
Móser Ádám - harmónika, kaval
Kovács Márton - hegedű, ének
Gyulai Csaba - gadulka, daf
Rézeleje Fanfárosokként 2020 óta játszunk együtt, elsősorban moldvai és balkáni tánczenét. Ahol megjelenünk, megidézzük azt a hangulatot, ahogyan a népi dallamok a mai korban eredeti közegükben tovább élnek: modern hangszereken megszólalva, egy rezesbanda ropogós hangzásával.
XV. Kerületi Fúvószenekari Egyesület hangversenye
Az orosz zene történetében a balett egyike a legfontosabb műfajoknak: a jelentős zeneszerzők életművében kulcsszerepet töltenek be egész estét betöltő nagy táncjátékaik. E sajátos repertoárból ad ízelítőt bérleti hangversenyének első félidejében a Győri Filharmonikus Zenekar.
Freddie egy tehetségkutatót követően Mary Joe című dalával robbant be a köztudatba 2015-ben, ezt követően Pioneer című slágerével megnyerte A Dal című előválogató műsort, ezzel megszerezve a jogot, hogy hazánkat képviselje a 63. Euróvíziós Dalfesztiválon Stockholmban 2016-ban.
Minifesztivál a Liszt Központban
A zenekar Simon Kornél és Tótváradi Zsolt szerzőpáros közös alkotása. „Fedél Nélkül” című lemezük 2024 március 1-jén jelent meg.
A produkció műfaji átmenet a zenés színházi előadás és a koncert között. A szövegcentrikus műsorban a humoros, ironikus és a komoly társadalomkritikákat vagy szociális kérdéseket feszegető témák váltakoznak.
Váci Jazz Tükör
Kőszegi Imre – Szaniszló Richárd Duó
A Dalszerelőműhely és az ISON bemutatja: TAYLOR SWIFT AKADÉMIA
Kétnapos swiftológia-kurzus Fazekas Gergely zenetörténész vezetésével
A Met HD-közvetítések legnagyobb slágerdarabja, az Aida most Michael Mayer vadonatúj, szemkápráztatónak ígérkező rendezésében látható, ráadásul büszkeségünkre Kutasi Juditot köszönthetjük Amneris szerepében.
A Met HD-közvetítések legnagyobb slágerdarabja, az Aida most Michael Mayer vadonatúj, szemkápráztatónak ígérkező rendezésében látható, ráadásul büszkeségünkre Kutasi Juditot köszönthetjük Amneris szerepében.
Az ’50-es, ’60-as, ’70-es évek legismertebb magyar és külföldi táncdalaival.
Előzetes asztalfoglalás és jegyvásárlás ajánlott.
December 6-án jelent meg Hangácsi Márton új lemeze, a IV.
Játékos hangszerismertető sorozat – 4 éves kortól 10 éves korig ajánlott
Kalap Jakab saját dalaiból álló Bábkoncertje a folk-világzene sokszínűségét ötvözi a magyar hagyományokkal, kialakítva ezzel sajátos egyedi stílusát, mely nagy sikert arat a gyermekek és szüleik körében. Magával ragadó előadásmódját átszövi az állandóan jelen lévő zenei és színpadi humor, mely egyúttal könnyen emészthetővé teszi a népzenei elemekre épülő produkciót. Műsora az élő koncert és a bábszínház csodálatos találkozása.
A Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Bábozd Zöldre Egyesület új tematikájú zenés-bábos előadása a természet, a környezet és a zene harmóniájáról. Az előadás után kézműves foglalkozáson is részt vehetnek a gyerekek és kísérőik.
Monarchia Operett Színház
A Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Bábozd Zöldre Egyesület új tematikájú zenés-bábos előadása a természet, a környezet és a zene harmóniájáról.
koncert több mint 20 egzotikus hangszeren
A 17:18-as bérlet második estjének műsora Kelet-Európa zenéjébe kalauzolja el az érdeklődő zenebarátokat..
A magyar kultúra napja alkalmából a Klassz(ik) Liget sorozat állandó szereplője, az Anima Musicae Kamarazenekar Sárközi Lajos hegedűművésszel közösen, erre az alkalomra szerkesztett műsorral várja a klasszikus zene szerelmeseit.
Freddie egy tehetségkutatót követően Mary Joe című dalával robbant be a köztudatba 2015-ben, ezt követően Pioneer című slágerével megnyerte A Dal című előválogató műsort, ezzel megszerezve a jogot, hogy hazánkat képviselje a 63. Euróvíziós Dalfesztiválon Stockholmban 2016-ban.
Az újesztendőben először Bécsbe utazunk. A császár város gazdag zenei anyagát, történeteit, helyszíneit azonban nem elég egyetlen alkalommal megismerni, a folytatással a következő hónapban fogunk találkozni.. Eckhardt Gábor sziporkázó előadása, polihisztor tudás garantált szórakozást és gazdag új ismereteket ígér.
Műsor:
Dukas: A bűvészinas
Saint-Saëns: I. a-moll csellóverseny Op.33.
Bizet: I. C-dúr szimfónia
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!