A történeteknek logikája van – saját történetünknek, és a sokak életét színdarabbá sűrítő történeteknek is ugyanaz a logikája. Ha megértjük az egyiket, megérthetjük a másikat is. ANGSTER MÁRIA sorozata, színházunk előadásai alapján, illetve nyomán, különböző témakörök köré épül.
Az Óbudai Kutyás Egyesület szerevésében két előadást hallgathatunk meg.
Angyal Zsolt: Viselkedési problémák kialakulása és kezelése
Fániel Díaz Fernandez: Kutyafajták és alapösztöneik
Házigazda: Gáspár Zsófi
Két válságban lévő perifériára szorult színésznő elhatározza, hogy változtat az életén. Vajon az álmok valóra válhatnak egy ilyen rideg és reményvesztett valóságban?
Hogyan legyél profi E-sportoló? címmel 2024. május 22-én, kedden 18 órától Németh Beatrix, a Magyar E-sport Szövetség kommunikációs vezetőjének előadását tekinthetik meg a KMO-ban.
Művészettörténeti előadás, egyben záróesemény a Hegyvidék Galéria „Művészek a harctéren – Válogatás az Antal–Lusztig-gyűjteményből” című kiállításához kapcsolódóan.
2024. május 25-én, szombaton 10-16 óra között kerül megrendezésre a Lelki egészség - testi egyensúly című programunk.
A lényeg, hogy egészséges legyen! - szoktuk mondani egy baba születése előtt.
VILÁGJÁRÓ – ISMERETTERJESZTŐ ÚTI-SOROZAT
Ismeretterjesztő úti-sorozat a KMO-ban, Radics Tamás túravezető előadásában, "VILÁGJÁRÓ" címmel.
Ludmann Mihály művészettörténész előadása
Musical Klub
Sztárvendégek:
Somogyi Szilárd rendező, szövegíró és fordító
Kovács Adrián zeneszerző, karmester, zenei vezető, tanár
A Budapest 150 programsorozat keretén belül tavasszal és nyáron három különleges ismeretterjesztő előadást láthatnak a KMO-ban, Katona Csaba történész tolmácsolásában.
Egy szórakoztató este generációs utazással, önismerettel, görbe tükrökkel, aha-élménnyel, évtizedes emlékekkel és a jelen értelmezésével.
“Ez a történet annyira egyedülálló, annyira magával ragadó, és annyira erős a hatása, hogy ezt egyszer mindenkinek hallania kell. Sosem repült még el ilyen gyorsan 3 óra, és bőven hallgattuk volna tovább is. Nem is előadás, hanem ÉLMÉNY volt!!”
Elsüllyedt világok - letűnt kultúrák nyomában
Történelmi előadássorozat
Előadó: Antalffy Péter történész, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa
Az óriási érdeklődésre való tekintettel június 10-én ismételjük Világjáró sorozatunk előadását! Témánk: Thaiföld, a Távol-Kelet varázsa!
előadással egybekötött könyvbemutató
VILÁGJÁRÓ – ISMERETTERJESZTŐ ÚTI-SOROZAT
Ismeretterjesztő úti-sorozat a KMO-ban, Radics Tamás túravezető előadásában, "VILÁGJÁRÓ" címmel.
Ludmann Mihály művészettörténész előadása
Szereplők: Mészáros Máté, Schell Judit, Pálmai Anna, Szabó Kimmel Tamás
Peron rendezvényterem
Történelmi stand up előadás
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.