Pösze egér, Dani kacsa és Berci béka a közönséggel együtt keresik a választ minden ember- és növénypalánta alapvető kérdésére: „Ki vagyok én?” A szünet nélküli, interaktív játékban Csukás István fantáziát megmozgató szövegét, valamint Darvas Ferenc kitűnő zenéjét szólaltatják meg a színészek.
Párizs, 1910-et írunk. Pánik uralkodik mindenütt, hiszen egyre nagyobb az árvíz és ráadásul egy szörnyeteg ólálkodik a város falai közt. A rendíthetetlen Maynott rendőrparancsnok és emberei éjt nappallá téve a szörnyre vadásznak, eddig sikertelenül. Úgy tűnik, hogy a Montmartre-i kabaré, a The Rare Bird reflektorfénye nem is lehet olyan rossz hely a rejtőzködésre, ahol egyébként a talpraesett énekesnő, Lucille a sztárattrakció. A nagy kalandba akaratlanul belekeveredik a félénk kaszanova, Emile, és Raoul, a simamodorú kifutófiú. Összefogva a melegszívű kabarésztárral, Lucille-lel, és egy különc tudóssal és annak csupaész majmával, közösen próbálják megmenteni a nem is olyan félelmetes szörnyet, Frank Urat a város kegyetlen rendőrparancsnokától.
4-8 éveseknek // kb. 110 perc egy szünettel.
Locspocs felnőtt, és házasodni készül. Szíve választottja az a japán sárkánylány, akivel még kölyökkorában barátkozott össze. Csakhogy egyikük szülei sem örülnek a házassági tervnek. „Tűz és víz nem egymáshoz való!” Locspocs azonban nem hagyja magát, tűzön-vízen át küzd a szerelméért.
Társasjátékos délelőtt a Társas Központ Egyesülettel
A Vaskakas Bábszínház legújabb Tesók! című bemutatójában a testvérek böstörködése mindig nevetéssel, közös játékkal végződik, hisz együtt sokkal varázslatosabb várat lehet építeni, a cirkuszi mutatványok is izgalmasabbak, s a közösen átélt élmény mindig megszüli a testvérbékét.
Marék Veronika Boribon mackói, és Annipanni hull a hó című mesekönyvei alapján készült vidám, zenés bábelőadás.
Boribon egy szép szánkót, és sok-sok kék mackót kap ajándékba születésnapján. Boldogan játszik a mackókkal, s mikor végre hull a hó, elindulnak Annipannival szánkózni egy jó nagyot.
Az előadások után táncház a Téka együttessel és kézműves foglalkozás várja a családokat.
Az ismert mesét, pálcás és kesztyűbábokkal, és élő színészi játék segítségével vitte színpadra, a Batyu Színház és a Völgyhajó Bábszínház.
Toronykőy Attila
Operatúra Papagenóval
A gyermekek biztonságos látogatása érdekében szülői felügyelet nélkül a programon való részvétel nem lehetséges.
Mesejáték a Hamajdlesz Színházi Egyesület előadásában.
színes, szinkronizált spanyol-kínai animációs film 12+
99 perc
Játékos hangszerismertető sorozat – 4 éves kortól 10 éves korig ajánlott
A BabaFok Közösségi Térben a kicsikre hangolva, megzenésített népdalokat hallhattok.
0–3 éveseknek // kb. 30 perc, melyet rövid játék követ.
Az első magyar csecsemő-színházi előadás. Orosz Klaudia építőkockákra emlékeztető, puha elemekből összeálló, átváltozó alakjai, magyar gyerekdalok- színház a legkisebbeknek, siker Európa-szerte és a nagyvilágban.
15.00 kézműves foglalkozás
15.30 Ládafia Bábszínház: Viadal, avagy a kakas, a császár és a gyémánt félkrajcár
Amikor A Repülő Csészealjhoz címzett kávézóba betéved egy mindnyájuktól különböző, bajba jutott földönkívüli gyerek, akkor nincs mese: fölül kell emelkedni a bosszúságokon, össze kell hangolni a különbözőségeket és meg kell találni azt, amiben valamennyien hasonlítunk egymásra – a Föld nevű bolygón innen és túl.
Első színházi élmény 0-3 évesek számára a Vaskakas Bábszínház előadásban
Enni jó! Enni majdnem olyan jó, mint játszani, de játszani és enni egyszerre, a világon a legjobb dolog. Főleg reggelizőst, ebédelőst, uzsonnázóst, és vacsorázóst: gombócokkal, akár a labdák, dödöllével, mint a kis csigák, vagy bármivel… Az apróknak szóló Dödölle című előadásban eszünk, iszunk, játszunk sokat!
A zenehallgatást nem lehet elég korán kezdeni! Az idei évadban is folytatódnak nagy sikerű családi koncertjeink. A programok szerkesztője és házigazdája Székely Edit zenepedagógus, a MÁV Szimfonikus Zenekar fuvolaművésze.
Korosztály: 0-3 év
Az előadás hossza: 25 perc + 20 perc játék
a Vaskakas Bábszínház előadása
1; Mátyás szolgái
2; Furcsa látogatók
3; Mátyás kovács
4; A tök és a négy ökör
5; Nekeresdi bírók
6; A névnapi jóslat
zenés bábjáték
A Vaskakas Bábszínház aprószínházi játéka a színek csodálatos világába kalauzolja a legkisebbeket, tánccal, bábbal, zenével.
Korosztály: 3+
Az előadás hossza: 45 perc
Régi kedvenceinket, a diafilmeket vetítjük folyamatosan, két teremben kicsiknek és nagyobbaknak.
Színes pöttyös párnákból hogyan lesz elefánt, oroszlán, zsiráf, egér és még sok-sok állat?
A babaszínház pár hónapos és három éves kor közötti gyerekeknek szól, akik a szüleikkel nézik meg a körülbelül ötven perces előadást, ami két részből áll: egy húsz-huszonöt perces produkcióból, amit színészek játszanak, és ami kifejezetten ennek a korosztálynak a fejlődési sajátosságait figyelembe véve lett kialakítva A második huszonöt percben a nézők megismerkedhetnek a színészekkel, az előadásban használt kellékekkel, bejárhatják vagy bekúszhatják a teret.
Kurtafarkú érzékeny, félénk ki nyuszi, nem olyan talpraesett, mint Nyúlanyó másik fia Tappancs. A történet mégis úgy alakúl, hogy Tappancs kerül bajba és senki más nem segíthet rajta, csak a félénk Kurtafarkú.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!