Bolba Tamás - Szente Vajk - Galambos Attila: Csoportterápia - musical comedy a Veszprémi Petőfi Színház előadásában.
Dumaszínház est
Halász Judit karácsonyi koncertje a Vígszínházban
A Hallgatni akartam című művet az Egy polgár vallomásai harmadik, befejező kötetének szánta Márai, 2013-ig azonban az író hagyatékában, kiadatlanul kallódott.
Egy pszichiáter és egy, a világot megérteni akaró kamasz csodálatos története: a pszichiáter az objektív tapasztalatban, a fiú a lovak animális, zsigeri érzéseiben akarja látni a jövőt.
Előadásunk hihetetlen kalandra, nagyszerű felüdülésre invitálja a nézőt: elkalauzolja a munkahelyére, egy ablaktalan irodába.
Peter Quilter brit drámaíró zseniális komédiáját Európában először a Karinthy Színház mutatja be a közönségnek.
Dumaszínház est
Csoóri Sándort elsősorban a nyolcvanas években és a rendszerváltás idején kifejtett közéleti aktivitása okán őrzi máig a kollektív emlékezet: ezeknek az éveknek a története nem írható meg nélküle.
Otto Hahn német kémikus éppen a Nobel-díj átvételére készül 1946-ban Stockholmban. Pár órával a ceremónia előtt szállodai lakosztályába betoppan Lise Meitner osztrák-svéd fizikus. Nyolc éve nem látták egymást. Akkor menekült a tudós nő zsidó származása miatt Svédországba. Előtte harminc évig a legközelebbi munkatársak és a legbizalmasabb barátok voltak Berlinben. Az atommaghasadás felfedezése fűződik a nevükhöz. Csakhogy a Nobel-díjat ezért az eredményért 1944-ben Hahnnak ítélték oda...
Dumaszínház est
A King Lear Show egy népszerű televíziós csatorna stúdiójában játszódó grandiózus valóságshow. Élő közvetítések, háborús krónikák és reklámok váltogatják egymást – és időnként a nézőket is bevonják a játékba. Az előadást Lear király című dráma inspirálta, ugyanakkor a történet - megőrizve az eredeti Shakespeare-mű néhány motívumát – egyfajta groteszk parafrázisként gondolja újra egy kiöregedett uralkodó lemondásának és megőrülésének folyamatát.
7 éves kortól // kb. 120 perc egy szünettel.
Amikor Eddie is mágikus állat birtokába jut, őt irigyli az egész osztály. Azaz majdnem mindenki. Helént hidegen hagyják a mágikus állatok, őt csak a prímabalerina tanfolyam érdekli. És hogy mit szól ehhez Miss Cornfield? Ő leginkább az olvasás éjszakájának megszervezésével van elfoglalva. Aztán az ominózus éjszakán, a toronyszoba sötétjében minden megváltozik…
A remek zenékkel fűszerezett vígjáték az ismert szerzőpárostól garantált szórakozást nyújt a kikapcsolódni vágyó nézőknek.
Egy színházi társulat elfelejtett kellékese véletlenül összekeveri a kelléktárban a mérget és a szerelmi bájitalt rejtő üvegeket, így a Shakespeare drámák halálra ítélt szereplői egymásba szeretnek, a szerelmesek pedig meghalnak. Egyedül Pöcök, a kétbalkezes kellékes mentheti meg a darabokat, de ehhez kivételesen ő is kénytelen rálépni a világot jelentő deszkákra.
Woody Allen a rá jellemző emberismerettel és sziporkázó humorral tárja elénk az emberi kicsinység és nagyság egész tárházát. Nagy büszkeség, hogy előadásunk ősbemutató, a darabot magyar közönség láthatja először a világon.
Dumaszínház est
Dumaszínház est
Király Dániel - Brománc
Három jóbarát – Máté, Frici és Endre – minden évben elvonulnak pár napra egy erdei házba, hogy a középiskola óta tartó barátságukat ünnepeljék. Idén azonban új tagokkal egészül ki a társaság:
Katona Klári legendássá lett dalaihoz, személyéhez generációk kötődnek.
A Közelség című könyve méltó folytatása gazdag életútjának.
Dumaszínház est
Szabó Magda Abigél című műve megjelenése óta kiapadhatatlanul az érdeklődés középpontjában áll, legyen szó a sokadik kiadását megélő regényről, az abból készült-, évről-évre ismét levetített tv-filmsorozatról, vagy akár a mű musical változatáról. Az írónő örökzöld története mára már kulturális identitásunk részét képező alkotás, amely minden generáció számára a mai napig meghatározó érvényű jelentőséggel bír.
5+
100 perc, 1 szünettel
Bábtechnika: pálcás báb
Dumaszínház est
Klasszikus bohózati helyzetek és fordulatok váltják egymást, tűzijátékszerű poénok robbannak, alaposan megdolgoztatva ezzel a nézői rekeszizmokat is.
Alan Alexander Milne - Karinthy Frigyes - Cziczó Attila: Micimackó - mesejáték bábokkal
a Helytelenek Társulat és a FÉM előadása (4 éven felülieknek)
MU Színház, Kávézó
jegyár egységesen: 4000 Ft
támogatói jegy: 8000 Ft
időtartam: 90 perc
korosztály:14+
A történet során három idős ember, a „vasnemzedék” nyugdíjas napjait követhetjük nyomon. Egy zsúfolt, XX. századi lakótelepen vagyunk, a padon két férfi és egy nő üldögél. A szelíd asszony mellett a valaha büszke, tettre kész, bátor katona, megbízható munkásember férfiak mára már megtört, mogorva, reszketeg bácsikká szürkültek. Mindhárman magányosak, ezért barátok lesznek. A kiüresedettség helyét lassanként az életszeretet érzése váltja fel. Néha ennyi az élet: néhány szó a hasonlóról, megértés és megértettség, erről mesél az előadás is.
Az előadás hossza szünettel: 125 perc
Játék és tánc Lorca alapján.
Mese száz percben az andalúz szerelemről.
Dumaszínház est
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!