2025-ben egy utolsó koncertturnéval búcsúznak az Oltári srácok
Közel húsz év után újra összeáll a legendás Oltári srácok csapata, hogy egy különleges hangulatú búcsúkoncert-turnéval még egyszer együtt láthassák a rajongók Dolhai Attilát, Serbán Attilát, Mészáros Árpád Zsoltot, Kerényi Miklós Mátét és az Amerikából kizárólag a darab kedvéért hazatérő Szabó Dávidot.
Színházunk - Az asszony ingatag c. opera-és operettgálánk sikerétől fellelkesülve - az új esztendőben ismét egy felejthetetlen zenei utazással kíván kedveskedni a Nagyérdeműnek. 2025-öt egy különleges koncertélménnyel köszöntjük, melyben az operettslágerek mellett ezúttal közkedvelt musical dallamok hangzanak majd el. Az idei zenei utazás többek között olyan előadások jól ismert dalaiból válogat, mint a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő, a Víg özvegy, a János vitéz, a Mosoly országa, a montmartre-i ibolya valamint a Nyomorultak, a Jekyll és Hyde, a Jézus Krisztus Szupersztár, a My Fair Lady, a Hegedűs a háztetőn, az Elisabeth, a Twist Olivér vagy a Valahol Európában.
Közreműködik színházunk zenekara, énekkara és tánckara, valamint kiváló társulatunk kedvencei és a musical-ek koronázatlan királynője, Janza Kata. Az est házi asszonya természetesen nem lehet más, mint a korábbi évek Ingatag asszonya, a mindig elbűvölő Agócs Judit.
Tartsanak velünk!
Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni belső világa elevenedik meg Vecsei H. Miklós és a zenészekből, képzőművészekből álló QJÚB nevű társulás koncertszínházi előadásában. A produkcióval Radnóti Miklós halálának 80. évfordulójára emlékezünk
Dumaszínház est
7 éves kortól // kb. 120 perc egy szünettel.
Amikor Eddie is mágikus állat birtokába jut, őt irigyli az egész osztály. Azaz majdnem mindenki. Helént hidegen hagyják a mágikus állatok, őt csak a prímabalerina tanfolyam érdekli. És hogy mit szól ehhez Miss Cornfield? Ő leginkább az olvasás éjszakájának megszervezésével van elfoglalva. Aztán az ominózus éjszakán, a toronyszoba sötétjében minden megváltozik…
Dumaszínház est
FŐBB SZEREPEKBEN: Kuncz Feri: Sándor Péter, Horn Mici: Varga Izabella, Kőnig: Hujber Ferenc, Vitay Tábornok: Szőke Zoltán, Vitay Georgina: Pásztor Virág
Vígjáték 2 felvonásban
Dumaszínház est
Akár egy Agatha Christie krimi a Sex és New York karaktereivel! A Liliom Produkció – Dámák a pakliban című új krimi-vígjátéka egy izgalmas, egész estés kikapcsolódást kínál a krimi és humor kedvelőinek.
Kocsmaária sok nevetéssel és sírással.
Robert Wilson amerikai színházi rendező és képzőművész és Tom Waits énekes-dalszerző, zeneszerző 1990-ben bemutatott „zenés meséje” A bűvös vadász című Weber opera átirata.
Az eutanázia kérdése az ókor óta foglalkoztatja a közvéleményt. Szókratész, Platón és Seneca is támogatta, de az orvostudomány megalapítója, Hippokratész például ellenezte. A kérdés, van-e joga az embernek beavatkozni saját halálának folyamatába, ma is heves vitákat vált ki.
zenés vizsgáztatás Falusi Mariannal
Dumaszínház est
Az iróniájáról és vígjátékairól híres angol szerző 1893-ban – eredetileg francia nyelven – bemutatott tragédiája az újszövetségi időkbe vezeti a nézőt, a címszereplő Heródes Antipász mostohalányaként túlfűtött táncáért cserébe magának követelte Keresztelő János fejét. A bibliai történetet a Nemzetiben a költői színház kortárs bolgár rendezője viszi színre.
Dumaszínház est
A King Lear Show egy népszerű televíziós csatorna stúdiójában játszódó grandiózus valóságshow. Élő közvetítések, háborús krónikák és reklámok váltogatják egymást. Az előadást a Lear király című dráma inspirálta, ugyanakkor a történet – megőrizve az eredeti Shakespeare-mű néhány motívumát – egyfajta groteszk parafrázisként gondolja újra egy kiöregedett uralkodó lemondásának és megőrülésének folyamatát.
Az Egy százalék indián az identitás, az örökölt magatartási modellek, hímsovinizmus, feminizmus és a modern kori nemi szerepek kérdéskörére fókuszál.
Egy civilizáció romjain tengődő, életben maradásáért küzdő, emberszerű barbár közösség rituálékkal teli életébe pillantunk be, akik félelmeikkel harcolva, ösztöneik által vezérelve próbálják átvészelni, amit a Sors rájuk ró. A Sors, ami néha jót, örömöt, szerelmet, máskor bánatot, halált hoz számukra.
Dumaszínház est
Mai történet, mai színház, mai nyelv – Csehov kasszikusa észbontó szereposztásban a Télikert színpadán.
A társas-játékban a közönség is aktív részesévé válhat párkapcsolatainkról szóló forgatókönyvek alakulásának. Szokásos zsákutcák kelnek életre, és az improvizációs jelenetek segítségével, görbetükrön keresztül sírva-nevetve láthatunk rá önmagunkra.
Célunk: közösen alkotva, játszva, nevetve, szórakozva tanulni magunkat, egymást
A görcsös férfivágyak és a női könnyűvérűség komédiája a Veres 1 Színház előadásában.
Rényi Ádám keserédes, abszurd és meglepő történeteinek hőseit és antihőseit négy színész kelti életre egy sokszínű, sokhangulatú, nevetésben és könnyekben is gazdag, különleges előadásban.
Agatha Christie: Az Egérfogó - krimi két részben
A fiatal Ralston-házaspár panziójában vagyunk. Távol az emberektől, a világtól.
Dumaszínház est
Robert Icke: Oidipusz
Fordította: Upor László
Az unalom mindennél rémisztőbb - üzeni a nagy játékmester, Georges Feydeau
A hülyéje c. vígjátékán keresztül. Egy kis jóleső borzongásért sok mindenre képes az ember, például félremagyaráz, megcsal, konspirál, fura helyzetekbe keveri magát. Bármi, csak pörögjön az élet. Feydau történetében az emberek élete természetes egyszerűséggel csúszik át az abszurdba pusztán néhány tulajdonságuk felnagyításával, ami rávilágít, milyen könnyű is nevetségessé válni az élvhajhászat közben. Így válik az előadás egyszerre szembesítő, ám rendkívül szórakoztató élménnyé a közönség számára.
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!