Katona József Színház

Katona József Színház

A Katona József Színház mai formájában 1982-ben született meg. Létrejöttének körülményei rendhagyóak a magyar színházi életen belül: a színház arculata csak előtörténetének fényében világosodik meg. A vidéki színházak eredményei, a kaposvári és a szolnoki színház művészi presztízse a 70-es évek második felére a magyar kulturális élet megkerülhetetlen tényeivé váltak, s nyilvánvaló volt, hogy nem maradhatnak következmények nélkül a főváros színházi életére nézve.

1978-ban, amikor a kulturális vezetés kísérletet tett az akkor már régóta általános válsággal küzdő budapesti Nemzeti Színház problémájának átfogó megoldására, ezt a kaposvári és a szolnoki színház vezető erőinek segítségével vélte megoldhatónak. 1978-ban Székely Gábort, a szolnoki színház korábbi igazgatóját a Nemzeti Színház főrendezőjévé, Zsámbéki Gábort, a kaposvári színház korábbi igazgatóját pedig a Nemzeti Színház vezető rendezőjévé nevezték ki, továbbá a Nemzeti Színház szerződtette a kaposvári és a szolnoki társulatnak azokat a tagjait, akik az új törekvéseket a legtisztábban és a legmagasabb fokon képviselték. Az 1978 és 1982 közötti Nemzeti Színházi periódus lényeges mozzanata, hogy a Kaposvárról és Szolnokról felkerült…

Więcej Petőfi Sándor u. 6. , 1052 Budapest

wydarzeń: 0