Experiences

Our offer


Titkokat rejtő palota? Szellemi, históriai, építészettörténeti kalandozás? Mindez együtt és külön-külön is igaz az egykori patika- és lakóházra, amely a budai Várnegyedben, a Dísz téren található. Az építtetői nevét őrző, ezért kétnevű De la Motte–Beer-palota legszebb ékessége az emelet barokk lakótérsora, ahol megtekinthető az 1962-ben 15 festékréteg alól előkerült, majd feltárt, közel 250 négyzetméter nagyságú díszesen festett falfelület.

A Nemzeti Hauszmann Program keretében újjászületett Lovarda egyedül a Budai Várséták tematikus vezetésével látogatható! Helyszíne, a Csikós udvar a második világháború okozta sérüléséket követően az 1950–60-as évek kultúrpolitikájának esett áldozatul, így a Lovarda, Főőrség és Stöckl lépcső épületegyüttesét elbontották

Budapest egyik legszebb fekvésű telkén, a Várhegyre felkúszó Hunyadi út legvégén egy villaépület magasodik. Az oszmán-török korban a budai Vár egyik védműve, az Aranybástya állt itt. A Duna pompás panorámáját nyújtó telekre a dualizmus éveiben Lónyay Menyhért pénzügyminiszter, majd miniszterelnök számára Ybl Miklós, a magyar historizmus építészetének mestere tervezett úri lakot. A meredek lejtőn felépült pazar villa épületében őrizték a két világháború között az ország második legnagyobb festészeti magángyűjteményét.

Folytatom a kívül-belül sorozatom, ezúttal az Opera kerül sorra. Végre megnyitotta kapuit! A világ egyik legszebb operaháza, Ybl Miklós alkotása, felújítva vár bennünket, hogy megmutassa magát. Azonban a Barangolókra nem csupán egy, az épület belsejében tartott vezetés vár, hanem megismerjük az operaház külsejét és környezetét is.

Étkezések, helyszínek, hagyományok Fűszeres Eszterrel. Fűszeres Eszter gasztroblogger a 7. kerület zsidó gasztronómiájának modern és régmúlt világába vezet be minket gasztrosétáján. Indulás a Csányi5-ből.

Sétánkon Buda minden arca feltárul: felfedezzük a királyi, egyházi, hivatali központként és lakóhelyként is szolgáló Várhegy leghíresebb látnivalóit. A Budavári Palotanegyed és a polgárváros világhírű látnivalóit. Mesélünk a Budavári Palotáról, a Sándor-palotáról, a Karmelita épületegyüttesről, a Mátyás-templomról és a Halászbástyáról.

Vajon ki volt Henel comes, Mendel Jakab, Szerencsés Imre vagy Schulhof Izsák? Hol található a budavári zsidó közösség középkori rituális fürdője, a Mikve, és hol lehettek a zsinagógáik? Melyek voltak a budai zsidóság fénykorai, amikor tudásukkal és  szorgalmukkal hozzájárultak a város gazdasági fejlődéséhez, szellemi és kulturális gyarapodásához, és melyek voltak várbéli történetük legsötétebb pillanatai, amikor az életük is veszélybe került?

Hogyan üzemel az ország legnagyobb magyar képzőművészeti gyűjteménye? Melyik volt eddigi történetének leglátogatottabb kiállítása? Mi volt a közelmúlt legdrágább műtárgyvásárlása? Hogyan szállítható egy középkori szárnyas oltár? Sétánk során feltárulnak a Magyar Nemzeti Galéria kulisszatitkai: megmutatjuk, hogyan alakult át a 19. századi fényűző királyi rezidencia a kultúra fellegvárává, elmeséljük a legemlékezetesebb kiállítások megszületését, és bepillantást nyerünk a galéria mindennapjaiba.

Gyere el képzésünkre és tanuld meg a barbecue-készítés mesterségét az alapoktól, a professzionális szintig, melyben Nagy Iván és Tamási Péter lesznek a segítségedre!

Nem tud választani a programjaink közül? Itt a biztos megoldás: ezt az ajándékcsomagot kifejezetten férfiak részére állították össze.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.