Játékszín

Játékszín

Az épület története

Budapesten, a Teréz körút 48. szám alatt található a Játékszín. A Nyugati pályaudvar elődje, az úgynevezett indo- vagy indítóház helyén, a Fabriken Gasse, későbbi Gyár utca 21-ben (ma Jókai utca) 1898-ban épült ez az ötszintes, 37 lakásos bérház, amelynek aljában a lakók kényelmét biztosító garázst is kialakítottak. Ennek a garázsnak, vagy kocsiszínnek a helyén nyílt meg 1912. október 30-án a Ferenczy Károly vezette Ferenczy Kabaré. 1913. február 1-én, három bemutató után, a csökkenő bevételek miatt a Ferenczy Kabaré beszüntette előadásait. A terem tulajdonosai, egy malomtulajdonos és egy építész, 1913 novemberében Paulini Bélának engedélyezik egy újabb színház nyitását, melynek neve Pesti Kabaré. Ez a társulat is csak két hónapig tudta magát fenntartani. 1916-ban Sziklay Kornél komikus színész, a városligeti Kis Színkör egykori igazgatója vette át e termet. Neki köszönhetjük, hogy a főbejáratot áthelyezte, újításként áttöreti a körúti falat, a színház főbejáratát átteszi a Teréz körútra, ezzel nagyobb nyilvánosságot biztosított színházának, az Érdekes Kabarénak, mely 1917 nyaráig működött. Az új tulajdonos Dobos István, Bella Andorra bízta a vezetést, és 1917. szeptember 18-án megnyitotta az Intim…

Tovább 1066 Budapest, Teréz krt. 48.

74 esemény


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretne értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozzon fel hírlevelünkre!