A Figurina Animációs Kisszínpadot 1983-ban, mint hosszú idő után az első önálló magánbábszínházat alapította Siklósi Gábor és Fers Klára. A Figurina ma is kicsi, egy-kétszemélyes bábszínházként működik, de hosszú működése alatt több, mint harminc alkotó- vagy játszótárssal készített közösen bábelőadást. Jelenlegi munkatársainkról és elérhetőségükről lásd az „Aktualitások” rovatot! A Figurina műsoraival rendszeresen megméretteti magát a hazai és a nemzetközi szakmai fórumokon, de olykor jelen van valamelyik előadásával egy-egy budapesti színház (eddig: Bárka, Kolibri, Komédium és Merlin színházak, valamint a Mozsár Műhely) műsorai között is. A Figurina eredendően vándorbábszínházként járja az országot és a világot (lásd: az „Utazásaink” menüpontot!), de 2008 óta  saját, állandó játszóhellyel is rendelkezik (lásd: a „Kőszínházunk” menüpontot!), ahol rendszeresen mutatja be legjobb előadásait a nagyközönségnek. A Figurina szakmai munkájának, sikeres pályázatainak köszönhetően immár rendszeres támogatottja, a mindenkori Kulturális Minisztériumnak és a Nemzeti Kulturális Alapnak. A Figurina alapítói – Fers Klára és Siklósi Gábor – megosztva -, 2010-ben állami kitüntetést, Blattner Géza – díjat kaptak „kiemelkedő bábművészeti tevékenységükért”. A Figurina ugyan hisz az állandóságban, mégsem akar bezárkózni magába, ezért folyamatosan hirdet felvételt bábstúdiójába, korosztályi és előképzettségi feltételek nélkül. (Lásd: a „Stúdiónk” menüpontot!) A bábszínház nonprofit egyesületi formában működik. Hivatalos beszámolóit, jelentéseit honlapján közzé teszi. (Lásd az „Aktualitások” rovatot!) Művészi koncepciónk A Figurina Bábszínház működése 35 évében a következő művészi szempontokat állította maga elé: A bábművészeti ideál a kicsi, néhány fős magántársulati működés, melyben az önkéntes tagok valódi bábosként , közös szellemiségben dolgoznak együtt; ahol mindenkinek joga és kötelessége a játszandó előadások alkotói létrehozásában, illetve előadásában részt venni. A Figurina hitét a kis, magánbábszínházi forma mellett a bábművészet múltjából, illetve – a volt szocialista országok kivételével – a világ bábművészetének jelenéből vezette le. A bábjátékra úgy tekintünk a művészeti ágak között, mint az öttusára a sportágak között. Minden „tusához” értünk egy kicsit, de együtt űzve a tusákat – azt reméljük -, „versenyképesek” vagyunk más bábosokkal. Az előbbiek mellett szól szerintünk a kicsi, magánbábszínházak személyessége is, amit nagyon lényeges és fontos színházi tulajdonságnak gondolunk, s amellyel az intézményes bábszínházak nem, vagy csak nagyon töredékesen rendelkeznek. Nálunk minden néző lehetőséget kap személyesen, vagy levél formájában beszélgetni a társulat bármely tagjával. Hiszünk abban is, hogy a bábműfaj minden korosztályhoz szól, nem kizárólag a kicsi gyerekekhez. Ezért minden előadásunkat úgy készítjük, hogy élvezhető legyen egyszerre az ovisoknak, a kisiskolásoknak, a kamaszoknak és a felnőtteknek is. Természetesen előfordul, hogy időnként kifejezetten kicsiknek, illetve felnőttek számára készítünk előadást, de alapvetően a réteges szellemi közlés az ideánk. Előadásainkkal szeretnénk pozitív, ősi és korszerű üzeneteket eljuttatni a nézők felé, hiszünk még a „mondanivaló” fontosságában, de azt nem szájba rágva, nem didaktikus módon szeretnénk eljuttatni a közönséghez. Legfontosabb eszközeink az üzeneteink célba éréséhez: - a hitelesség (a már említett személyesség, azaz, hogy a bábszínész óhatatlanul hisz abban, amit játszik, hiszen ő maga (is) választotta, írta, készítette azt, tehát köze van ahhoz, amit előad); - a formai újítások, kutatások, hogy érdekes legyen az előadás látványa és zenéje is, azaz gyakran élünk az abszolút animáció, a kéz-és tárgyjáték egyszerre nagyon modern, ugyanakkor rendkívül gyerek közeli, mert a fantáziára épülő eszközével; - a technikai változatosság, hiszen játszunk mesét a színpadon formált anyagokkal (nyerstészta, papír), élünk a modern technika adta lehetőségekkel (álló- és mozgókép vetítése, lumineszcens – UV – világítás, fényutcás fekete színház); használunk óriásbábokat, bunraku technikát, élőszínészi játékot, árnyjátékot, stb.); - végül talán a legerősebb gondolat-átvivő eszközünk: a humor, melyből minden darabunkba csöpögtetünk kevesebbet, vagy többet. Üzeneteink forrásaként kiemeljük a magyar és a nemzetközi irodalmat, a népköltészetet, a kortárs alkotásokat, de írunk magunk is bábdarabokat.