művész


Horváth Károly
2

Horváth Károly

Született: 1953. március 10. (Sárvár)

Színész, bábszínész.

Pályáját Budapesten, az Pinceszínházban amatőrként kezdte. Bábszínészként végzett az Állami Bábszínházba kihelyezett bábművész tagozaton (1974-1978). Díszlettervezéssel, és írással is foglalkozott. Húsz éven át, megalakulásától a megszűnéséig kurátora, titkára, majd elnöke a Dajka Margit emlékére létrejött Művészeti Alapítványnak (1998-2008). Az alapítvány művészeti tevékenységének koordinátora, menedzsere, Dajka…

 Tovább

Aktuális programok


Ahol a Svéd megpihent kedden (felolvasószínház)

FÉM Arts & Café

Decemberi ősbemutatónk felolvasószínházi előadása két részben - a FÉM 6. születésnapján. (A jegyvásárlással az előadás létrejöttét támogatják Nézőink.)

Ahol a Svéd megpihent kedden

FÉM Arts & Café

Murányi Tünde, Kálid Artúr, Stubnya Béla és Horváth Károly egy fergeteges kortárs vígjátékban.

Színész, bábszínész.

Pályáját Budapesten, az Pinceszínházban amatőrként kezdte. Bábszínészként végzett az Állami Bábszínházba kihelyezett bábművész tagozaton (1974-1978). Díszlettervezéssel, és írással is foglalkozott. Húsz éven át, megalakulásától a megszűnéséig kurátora, titkára, majd elnöke a Dajka Margit emlékére létrejött Művészeti Alapítványnak (1998-2008). Az alapítvány művészeti tevékenységének koordinátora, menedzsere, Dajka Margit Emlékszobájának létrehozója. Tanult és diplomát szerzett a Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának művelődésszervező, főiskolai szakán (1998) és a Pécsi Tudományegyetem művelődésszervező, egyetemi szakán (2004).

Színházi tagságok:
Állami Bábszínház (1978-1980) - Heppiend Bohóccsoport (1980-1981) - Mikroszkóp Színpad (1981-1986)
Kecskeméti Katona József Színház (1986-1995) - Szabadfoglalkozású színművész, tervező, árverésvezető (1995-2000)
A budapesti Karinthy Szalon igazgató-helyettese, művészeti vezetője (2001-2002)
A Bartók 32 Galéria és a Karinthy Szalon igazgatója (2002-2011)
Az Újbudai Kulturális Intézet igazgató-helyettes művészeti vezetője (2011-2012)
A Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei (Pinceszínház) igazgatója (2012-2013)
A Ferencvárosi Pincegaléria művészeti vezető kurátora (2013-2017)

Mindezek közben, és ezt követően vendégszínészként játszik a Székesfehérvári Vörösmarty Színházban, a Tatabányai Jászai Mari Színházban, a Budaörsi Latinovits Színházban, Budapesten a Nemzeti Színház Várszínházában, a Ruttkai Éva Színházban, a MU Színházban, a Fészek Színházban valamint a Terminál Workhouse, illetve a Fém Arts and Café független társulatoknál.

Színpadi szerepeiből:
Szilágyi Dezső: Ezüstfurulya, Kicsi Jankó
Móra Ferenc: Csalavári Csalavér, Csalavári Csalavér
Benjamin Britten: Pagodák hercege, Öreg császár
Csajkovszkíj: Diótörő, Egérkirály
Shakespeare: Szentivánéji álom, Theseus, Gyalu
Tolsztoj: Háború és béke, Dolohov
Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig, Nagy úr
Kálmán Imre: Marica grófnő, Pista – Báró Zsupán Kálmán
Fekete Sándor: A Lilla villa titka, Dali elvtárs
Lehár Ferenc: Luxemburg grófja, Lord Winchester
Katona József: Bánk bán, Simon bán
Ábrahám Pál: Bál a Savoyban, Celestin Furmint
Scserbakov – Legentov: Nem bánok semmit sem, Néző, Louis, Chevallier, Zenei kiadó, Rendőrfelügyelő, Raymond, Emer, Edző, Theo
Schiller: Stuart Mária, William Davison
Madách Imre: Az ember tragédiája, Rafael főangyal, Catullus, Udvaronc, Saint-Just, Luther
Huszka Jenő: Mária főhadnagy, Herbert
Macchiavelli – Aldobói: Madragora (Maszlag), Cingár
Németh László: Szörnyeteg, Lóri
Polgár András – Gulyás Zoltán – Hajdú Sándor: Csendkúra, Orvos
Németh László: Az írás ördöge, Fleischer doktor
Agatha Christie: A vád tanúja, Myers királyi tanácsos
Jókai Mór: A kőszívű ember fiai, Baradlay Jenő
Zilahy Lajos: A tizenkettedik óra, A vívómester legénye
Móricz Zsigmond – Kocsák Miklós: Légy jó mindhalálig, Kollégiumigazgató
Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő, Hirlinger Ferdinánd
Brecht – Weill: Koldusopera, Horgasujju Jakab
Móricz Zsigmond: Rokonok, Péterfy doktor
Wolfgang Kolhase – Rita Zimmer: Hal négyesben, Rudolf
Gerhart Hauptmann: Naplemente előtt, Dr. Wuttke
Örkény István: Macskajáték, Józsi
Shakespeare: Szentivánéji álom, Philostrat
Presser – Sztevanovity – Horváth: Padlás, Detektív
Frank L. Baum: Óz a nagy varázsló, Óz, Drótostót
Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye, Kispál
Dale Wasserman: Kakukkfészek, Dr. Spivey
Maugham – Nádas – Szenes: Imádok férjhez menni, Raham ügyvéd
Csiky Gergely: A Nagymama, Tódorka tanár úr
Madách Imre: Az ember tragédiája, Angyal, görög polgár, udvaronc, Saint-Just, Michelangelo
Anton Csehov: Sirály, Szorin
Hubay Miklós: Tüzet viszek, Ákos
Frenkó Zsolt: Egy szoknya egy nadrág, szereplő
Csemer Géza: Gyűlölet nélkül, Ráczék mindenese
Siposhegyi Péter: A semmi ágán, Barát
Békeffi István – Lajtai Lajos: Régi nyár, Trafina
Schubert Éva – Horváth Károly: Piaf-Piaf, Leplée, Sacha Guitry, Ives Montand
Szigligeti Ede: Liliomfi, Szilvay professzor
Gogol: A revizor, Polgármester
Czicó Attila: Happy New York, József
Kurt Vonnegut: Isten hozott a majomházban!, Idős férfi
Czicó Attila: Annuska 2.0, Gárdonyi Géza
Lökös Ildikó – Ifj. Straub Dezső: Édes mostoha, Almásy Miklós

Filmek, televízió:
Zsebtévé
Magyar karrier
Játékszüret
Kunkori és a kandúrvarázsló
Kölyökidő
Süsü a sárkány I - IX
A nagyeszű sündisznócska I - IV
Bohócipő
Wallenberg (svéd)
Jurij (olasz)
Tűzvonalban
Kontroll
Állítsátok meg Teréz anyut
Kutyásfilm
Eppour si mouve
Vándorszínészek
Vasárnap
Első randi
Tekintetek
Károly

Rendezéseiből:
Radó Vilmos születésnapi gálaestje, Kecskeméti Katona József Színház (1993)
Színészmúzeum – Dajka Margit, Kossuth Rádió (2001)
Állat a színházban, Magyar Nemzeti Galéria (2017)

Díszlet-, és jelmeztervezés:
Hal négyesben / Katona József Színház – Kecskemét
Micimackó / Jászai Mari Színház – Tatabánya
Annie Wobler / Komédium – Budapest
Két Hold van a poharamban / Dajka Margit Színpad – Budapest
Egy szoknya egy nadrág / Gór-Nagy Színiakadémia – Budapest
Zöldmezőszárnya / Dajka Margit Színpad – Budapest
Szívecskéim / IBS Színház – Budapest
Piaf Piaf / Jászai Mari Színház – Tatabánya
Hal négyesben / Pinceszínház – Budapest

5 ÉVES A FÉM!

5 ÉVES A FÉM!

FÉM Arts & Café
  • Színész
ANNUSKA2.0

ANNUSKA2.0

FÉM Arts & Café
  • Gárdonyi Géza
ANNUSKA2.0 - SZILVESZTER

ANNUSKA2.0 - SZILVESZTER

FÉM Arts & Café
  • Gárdonyi Géza
Dzson Meklén vagyok

Dzson Meklén vagyok

FÉM Arts & Café
  • Makarov
Dzson Meklén vagyok

Dzson Meklén vagyok

Móricz Zsigmond Színház
  • Makarov
Happy New York

Happy New York

FÉM Arts & Café
  • József
HAPPY NEW YORK

HAPPY NEW YORK

Fészek Színház
  • József
Happy New York

Happy New York

FÉM Arts & Café
  • József
Made in FÉM (mecénás est)

Made in FÉM (mecénás est)

FÉM Arts & Café
  • Színész
MECÉNÁS EST 2024/2025

MECÉNÁS EST 2024/2025

FÉM Arts & Café
  • Színész
TAPS ÉS JÖVÜNK!

TAPS ÉS JÖVÜNK!

FÉM Arts & Café
  • Színész

Ajánlataink


Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretne értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozzon fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!