Színművész, rendező, egyetemi docens.
Már fiatalon számos filmet látott, ismerte a vászonról és a – család által járatott – Film Színház Muzsika című újságból a színészeket, illetve az iskola könyvtárában is sokat olvasott. Középiskolába Debrecenbe járt, építészeti technikumba, de a műszaki természetű szakmákhoz semmi köze nem volt. Csak az irodalomórán érezte jól magát, ezért fokozatosan a színház és a mozi lett a menedéke.
1975-ben szerezte meg a Színház- és Filmművészeti Főiskolán az oklevelet, de már harmadév végén Várkonyi Zoltán hívására a Vígszínházhoz szerződött, ahol akkor már fél éve gyakornokoskodott és melynek azóta is tagja. Először a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról musicalbe ugrott be Bill szerepébe, de a Harmincéves vagyok című musicallel debütált. Pályafutása során Fejes Endre, Déry Tibor, Spiró György, Marton László és az egész Vígszínház „Európa-szigete” is nagy hatással volt rá.
Díjak, elismerések:
Jászai Mari-díj (1980)
Hegedűs Gyula-emlékgyűrű (1982)
SZOT-díj (1983)
EMeRTon-díj (1988)
Érdemes művész (1989)
Ajtay Andor-emlékdíj (1993, 1998, 2001, 2012, 2015, 2017, 2019)
A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1996)
Radnóti Miklós antirasszista díj (2005)
Harsányi Zsolt-díj (2006)
Ibrány díszpolgára (2006)[15]
Kiváló művész (2007)
Színikritikusok díja (2007)
Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2007)
Roboz Imre-díj (2008)
Gundel művészeti díj (2008)
Kossuth-díj (2009)
XIII. kerület díszpolgára (2011)
Amfiteátrum díj (2014)
Vígszínház-díj (2014)[16]
Gábor Miklós-díj (a Vígszínház Julius Caesar című előadásának címszerepében nyújtott alakításáért, 2015)
Bilicsi-díj (2015)
Prima díj (2017)[18]
Magyar Filmdíj (2018) – Legjobb férfi főszereplő (tévéfilm)
Magyar Filmdíj (2019) – Legjobb férfi főszereplő (játékfilm)
Magyar Filmkritikusok Díja – Legjobb férfi alakítás díja (2019)
A Nemzet Színésze (2024)
Színházi szerepeiből:
Carlo Goldoni: Mirandolina....Első szolga a lovagnál; Madách Imre: Az ember tragédiája....Ádám
Páskándi Géza: Távollevők...Demeter; Harold Pinter: A gondnok....Mick; Aston
Fejes Endre–Presser Gábor: Jó estét nyár, jó estét szerelem....Sötétruhás fiú; Viktor
Székely János: Caligula helytartója....Probus; Gombrowicz: Operett....Hufnágel gróf
William Shakespeare: Minden jó, ha vége jó....Első nemesúr; Szophoklész: Antigoné....Haimón
Joseph Heller: A 22-es csapdája....Nately; Vámos Miklós: Háromszoros vivát!....Kun vitéz
Heinrich von Kleist: Homburg hercege....Friedrich Arthur von Homburg herceg
Székely János: Hugenották....Albert; Székely János: Protestánsok....Albert
Pomerance: Az elefántember....Frederick Treves; Valló Péter: In memoriam Ö.I.
Sarkadi I.–Szörényi L.–Bródy J.: Kőműves Kelemen....Kőműves Kelemen
Görgey Gábor: Ünnepi ügyelet....Orvos; Székely János: Vak Béla király....Gellért
Luigi Pirandello: Hat szerep keres egy szerzőt....Szerep; Schiller: Don Carlos....Don Carlos
Csurka István: Ki lesz a bálanya?....Csülögh Dorst: Merlin avagy a puszta ország....Sir Galahad
Nádas Péter: Találkozás....Fiatalember; Sarkadi-Matkovic: A bosszú....Oresztész
Behn: A kalóz....Belvile; Gorman: Rémségek kicsiny boltja....Orin; Dosztojevszkij: Bűnhődés....Rogozsin
Dosztojevszkij–Albert Camus: Ördögök....Ivan Satov; Siposhegyi Péter: Mielőtt csillag lettem....Színész
Miller: Az ügynök halála....Biff; John Whiting: Angyali Johanna....Barri atya
Presser-Sztevanovity-Horváth: A Padlás....Barrabás, B. Barrabás a gengszter; Révész
Williams: A vágy villamosa....Harold Mitchell; Arthur Koestler: Sötétség délben....Gletkin
Bertolt Brecht: Koldusopera....Brown; Bicska Maxi; Schnitzler: A Bernhardi-ügy....Dr. Ebenwald
William Shakespeare: Harmadik Richárd....Buckingham hercege; Ionesco: Rinocéroszok....Dudard
Shakespeare: Ahogy tetszik....A száműzött idősebb herceg Frigyes; Spiró György: Elsötétítés....Barát
Eliot: Gyilkosság a katedrálisban....Becket Tamás; Fábri Péter: Rinaldó Rinaldini....Rinaldo Rinaldini
Kapás Dezső: Jób könyve....Bildád; George Bernard Shaw: Szent Johanna....Dunois
Rigby: A domb....Roberts; Szophoklész: Oidipusz....Kreon; Békés Pál: Össztánc
Kushner: Angyalok Amerikában....Joseph Porter Pitt; Prior I.; Ella Charper; Eszkimó
Edmond Rostand: Cyrano....Guiche; Tolsztoj: Háború és béke....Mesélő; Spiró György: Dobardan....Mérnök
Schiller: Haramiák....Maximilian Moor; Labiche-Michel: Olasz szalmakalap....Nonancourt
Alföldi Róbert: A Phaedra-story....Theramenész; Miller: A salemi boszorkányok....John Proctor
Harold Pinter: Árulás....Robert; Szigethy András: Kegyelem....Nagy Imre elvtárs
Shakespeare: A vihar....Prospero; Réthly Attila: Élve vagy halva....Ottó; Henrik Ibsen: Nóra....Helmer
Brecht: Kurázsi mama és gyermekei....Szakács; Shakespeare: Lóvátett lovagok....Boyet
Lessing: Bölcs Náthán....A katona; William Shakespeare: Lear király....Kent gróf
Gorkij: Nyaralók....Jakov Salimov; Tolsztoj: Legenda a lóról....Szerpuhovszkoj herceg
Brecht: A kaukázusi krétakör....; Vajda Katalin: Anconai szerelmesek....Tomao Nicomaco
McDonagh: Vaknyugat....Valene Connor; Örkény István: Tóték....Tót; Schiller: Stuart Mária...Melvil
Maeterlinck: A kék madár....A Kenyér; A Legkövérebb Boldogság; Schimmelpfennig: Nő a múltból....Frank
Vinterberg-Rukov-Hansen: Az ünnep....Helge; Gabriel García Márquez: Száz év magány....José Arcadio Buendía
Csehov: Cseresznyéskert....Gájev; Garay János: Háry János....Narrátor; Molière: Úrhatnám polgár....Jourdain úr
Esterházy Péter: Rubens és a nemeuklideszi asszonyok....Gödel; Forgách András: Tercett (Janka, Zsigmond, Mária)....
Letts: Augusztus Oklahomában....Steve Heidebrecht; Émile Zola: A nő vágya....Jean Jouve
Bartis Attila: Romlás....Farkas András; Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline....Rauch
Joseph Stein: Hegedűs a háztetőn....Tevje; Pozsgai Zsolt: Kék-lila nyár....Jávor Pál
Csehov: Ványa bácsi....Asztrov Mihail Lvovics; Henry Fielding: Tom Jones....Partridge
Osztrovszkij: Jövedelmező állás; Spiró György: Príma környék....Sunyi bácsi
Színházi rendezéseiből:
Sarkadi-Ivánka: Kőműves Kelemen (1988)
Horváth Péter-Sztevanovity Dusán: A padlás (1991, 2001, 2008)
James Joyce: Számkivetettek (1992, 2001)
Akutagava Rjúnoszuke: A vihar kapujában (1992)
Fábri Péter: Rinaldó Rinaldini (1992)
Füst Milán: A néma barát (1993)
Békés Pál: New-Buda (1994)
Pozsgai Zsolt: A kölyök (1995)
Rudyard Kipling: A dzsungel könyve (1996)
Friedrich Schiller: Haramiák (1996)
Tremblay: Sógornők (1997)
Moises Kaufman: A nagy szemérmetlenség – Oscar Wilde három pere (1999)
Billy Wilder: A mi kis városunk (1999)
Marie Jones: Kövekkel a zsebében (2001)
William Shakespeare: Antonius és Kleopátra (2002)
Halász Imre: Egy csók és más semmi (2002)
Dosztojevszkij: Lakodalom (2003)
Arthur Miller: Ének belseje (Az ügynök halála) (2003)
Ovidius: Istenek gyermekei (2003)
Schnitzler: Körmagyar (2007)
Forgách András: Tercett (Janka, Zsigmond, Mária) (2008)
Heinrich Böll: Katharina Blum elvesztett tisztessége (2008)
Makszim Gorkij: Nyaralók (2008)
Játékfilmek:
Egy kis hely a nap alatt (1973); Vállald önmagadat (1974); A csillagszemű I-II. (1977); Kísértés (1977); Legato (1978)
Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét? (1979); A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon (1981)
Az új földesúr (1988); Eldorádó (1988); Isten hátrafelé megy (1991); Kalaf (1996); Szezon (2004); Taxidermia (2005)
A hét nyolcadik napja (2006); Egy kis esti mozi avagy Választás 2006 (2008); Made in Hungaria (2009); Coming out (2013)
Isteni műszak (2013); Mancs (2014); Szabadesés (2014); Hurok (2016); Halj már meg! (2016); Vándorszínészek (2018)
A hentes, a kurva és a félszemű (2018); Pesti balhé (2020); Így vagy tökéletes (2021) Műanyag égbolt (2023)
Magasmentés (2023)
Tévéfilmek:
Állványokon (1972); Embersirató (1974); Próbafelvétel (1974); Zöld dió (1974); A tanítvány (1977); Ingyenélők (1979)
IV. Henrik király (1980); Egy hónap falun (1980); Nők iskolája (1982); Lélekvándorlás (1982); Liszt Ferenc (tévésorozat) (1982)
Ítéletidő (1987); Malom a Séden (1988); Czillei és a Hunyadiak (1988); Freytág testvérek 1-5. (1989); Barbárok (1989)
Csépel az idő (1992); Rizikó (1993); Két kiskutya barátkozik (1997); Erdély 1956 (2004); Tóték (2004)
T.Ú.K. - Tanár úr kérem! (2011); Ármány és szerelem anno 1951 (2011); Hacktion: Újratöltve (2013); A Fekete Múmia Átka (2015)
Árulók (2017);
CD-k és hangoskönyvek:
Ady Endre – József Attila – Radnóti Miklós válogatott versei
Ady Endre versei
Az vagy nekem...
Barbárok – Móricz Zsigmond novellái
Csáth Géza: A varázsló kertje – Csáth Géza novellái
Lélektől lélekig – Juhász Gyula és Tóth Árpád válogatott versei
Polcz Alaine – Bitó László: Az utolsó mérföld
Vörösmarty Mihály: Tündérvölgy – Vörösmarty Mihály válogatott romantikus költeményei
"Nekem szeretet kell" - Felolvasó est a Gelléri Andor Endre novelláiból
Rózsavölgyi Szalon
A dzsungel könyve
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
- Az eredeti színpadi változat kialakításában közreműködött
A dzsungel könyve
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
- A színpadi változat kialakításában közreműködött
A dzsungel könyve - Pannon Várszínház, Veszprém
Kálmán Imre Művelődési Központ
- A musical Rudyard Kipling azonos című könyvén alapul. Az eredeti színpadi változat kialakításában közreműködött
A dzsungel könyve_
Vígszínház Nonprofit Kft.
A gömbfejűek és a csúcsfejűek
SZFE
A gömbfejűek és a csúcsfejűek
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
A humor háza - Sztorik a Fészek klubból
Zsidó Kulturális Fesztivál
A Képzelt riporttól a Vígszínházig - Hegedűs D.Géza, Vecsei H. Miklós és Kiss Eszter Júlia önálló ze
Móricz Zsigmond Színház
A lovakat lelövik, ugye?
Vígszínház Nonprofit Kft.
A pestis
Budaörsi Latinovits Színház
A pestis
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
A pestis
Veszprémi Petőfi Színház
A pestis
Vígszínház Nonprofit Kft.
A pestis
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
A pestis (Hegedűs D. Géza ea)
Ferencvárosi Pinceszínház
A revizor
Vígszínház Nonprofit Kft.
- Anton Szkvoznyik-Dmuhanovszkij, polgármester
A Schroffenstein család
SZFE
A vadkacsa
Vígszínház Nonprofit Kft.
A zöld kilences
Vígszínház Nonprofit Kft.
- Saára, polgármester Fehérvárról
Ady Endre 100 - Költészet Napja
Vígszínház Nonprofit Kft.
Albert Camus: A pestis
SZFE
Anconai szerelmesek
Pécsi Nemzeti Színház
- TOMAO Nicomaco, anconai polgár
Antigoné a görög színházról
Trio Kulturális Bt.
Ártatlanok
Gyulai Várszínház
Ártatlanok - Levelek a Kner család életéből
Gyulai Várszínház
Ártatlanok - Levelek a Kner család életéből
MOMkult
Ártatlanok – Felolvasószínház | Levelek a Kner család életéből (1938 – 1946)
Vígszínház Nonprofit Kft.
Athéni Timon
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Audiencia
Vígszínház Nonprofit Kft.
Audiencia_
Vígszínház Nonprofit Kft.
Augusztus Oklahomában
Vígszínház Nonprofit Kft.
Augusztus Oklahomában
Vígszínház
Az álomkommandó
Pécsi Országos Színházi Találkozó
- Frank Aurél, Dr. M. szerepében
Az álomkommandó
Vígszínház Nonprofit Kft.
- Frank Aurél Dr. M. szerepében
Az ünnep
Vígszínház Nonprofit Kft.
BÁNATOS KURVÁIM EMLÉKEZETE - Előadja: Hegedűs D. Géza - Mozsár Műhely
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Bánffy György Kulturális Szalon - Versünnep GÁLA
Thália Színház
Bella M.-Karafiáth O.: A Macskadémon
Gyulai Várszínház
Beszélő levelek - November
Műhely Produkció
Bíborsziget
Vígszínház Nonprofit Kft.
Billy világa
Vígszínház Nonprofit Kft.
Camus: Pestis
Jurányi Produkciós Inkubátorház
CHURCHILL ÉS GARBO
Általános
Churchill és Garbo
Móricz Zsigmond Színház
Churchill és Garbo - Hegedűs D. Géza, Nagy-Kálózy Eszter, Csiby Gergely
Rózsavölgyi Szalon
Dávid király zsoltárai
Broadway Ticket Hungary Kft..
Diótörő
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Dob utcai duma-party: Hegedűs D. Gézával
Spinoza Színház
Don Juan_
Vígszínház Nonprofit Kft.
- SGANARELLE, Don Juan szolgálója
E.T.
Gárdonyi Géza Színház
Egy csók és más semmi
Vígszínház Nonprofit Kft.
Egy szerelem három éjszakája
Vígszínház Nonprofit Kft.
Forgách András: Élő kötet nem marad Felolvasó színház és beszélgetés
Vígszínház Nonprofit Kft.
- Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, rendező
Gabriel Garcia Marquez: Bánatos kurváim emlékezete
Mozsár Műhely
Garaczi László: Veszteg
Gyulai Várszínház
GYEREKEK - Hegedűs D. Géza, Egri Márta, Kiss Mari
Rózsavölgyi Szalon
Hallgatni akartam
Vígszínház Nonprofit Kft.
Hamlet
Vígszínház Nonprofit Kft.
Hamlet-Budapest
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Három Nővér Gyakorlatok
SZFE
Hegedűs a háztetőn
Vígszínház
Hegedűs a háztetőn
Vígszínház Nonprofit Kft.
Hegedűs D. Géza bemutatja a Nemzet Színészeit
Általános 2
Hegedűs D. Géza születésnapi koncertje
Móricz Zsigmond Színház
- Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, egyetemi docens, Érdemes és Kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a MASZK Országos Színészegyesület elnöke.
Isabelle Le Nouvel: Churchill és Garbo
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Isabelle Le Nouvel: Churchill és Garbo (Rózsavölgyi Szalon)
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Isabelle Le Nouvel: Churchill és Garbo / - Hegedűs D. Géza, Nagy-Kálózy Eszter, Csiby Gergely
Általános
Istenítélet
Vígszínház Nonprofit Kft.
John Gabriel Borkman
Vígszínház Nonprofit Kft.
Jövedelmező állás Kortárs Drámafesztivál 2013 a Jurányiban
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Jövedelmező állás TÁP Színház Humorfesztivál 2014
Thália Színház
József Attila – Vers-estek a Müpában
Müpa
Jubileumi gálaest - a tolerancia jegyében; házigazda: Kulka János
Zsidó Kulturális Fesztivál
Julius Caesar
Vígszínház Nonprofit Kft.
Karinthy - Kézdy emlékest
Zsidó Kulturális Fesztivál
Kaszás Attila-díjkiosztó Gála - VSZF 2012
Thália Színház
Kedvenc költőim és verseim - Hegedűs D. Géza estje
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft
Kinek az ég alatt már senkije sincsen
Vígszínház Nonprofit Kft.
Koldusopera
Vígszínház Nonprofit Kft.
Költészet Napja_
Vígszínház Nonprofit Kft.
Kovács Viktor - Kovács Dominik Jégtorta
Vígszínház Nonprofit Kft.
Kvartett
Vígszínház Nonprofit Kft.
Kvartett
Móricz Zsigmond Színház
Kvartett_
Vígszínház Nonprofit Kft.
Lenni vagy nem lenni
Vígszínház Nonprofit Kft.
- Dobosh, színész és rendező
Leonce és Léna 21
SZFE
- Rendező, Osztályvezető tanár
Macska a forró bádogtetőn
Vígszínház Nonprofit Kft.
Made in Hungária
Vörösmarty Mozi
Magyar Dráma Napja Esterházy Péter: Mercedes Benz_
Vígszínház Nonprofit Kft.
Márai Sándor: Hallgatni akartam
Zsámbéki Nyári Színház
Márai Sándor: Hallgatni akartam
Gyulai Várszínház
Márai Sándor: Hallgatni akartam (Vígszínház)
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Marat/Sade // Színházak Éjszakája 2019
SZFE
MASZK - jótékonysági gálaest
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
MASZK Gála
Thália Színház
Mephisto
Vígszínház Nonprofit Kft.
- Oskar H. Kroge, igazgató úr
Merlin avagy a puszta ország
SZFE
Pár-Beszéd – zenével és irodalommal: Bátori Éva, Hegedűs D. Géza, Selmeczi György
Rózsavölgyi Szalon
Pozsgai Zsolt: Kék-Lila Nyár
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
Premier
Vígszínház Nonprofit Kft.
Príma környék
Vígszínház Nonprofit Kft.
Punk Rock
Vígszínház Nonprofit Kft.
Rómeó és Júlia
Szegedi Szabadtéri Játékok
Romlás
Vígszínház
- FARKAS ANDRÁS - fotográfus
Romlás
Vígszínház
- FARKAS ANDRÁS - fotográfus
Rubens és a nemeuklideszi asszonyok
Vígszínház
Shakespeare 37-ből három
Gyulai Várszínház
Shakespeare szonettek
SZFE
SHAKESPEARE: TROILUS ÉS CRESSIDA
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
SIRÁLY
Csiky Gergely Színház
Sógornők
Vígszínház Nonprofit Kft.
Sógornők_
Vígszínház Nonprofit Kft.
Suszter, szabó, baka, kém
Vörösmarty Mozi
- George Smiley magyar hangja
Szász János: A hentes, a kurva és a félszemű - magyar dráma
Gyulai Várszínház
Száz év magány
Vígszínház
Szentivánéji álom
Vígszínház Nonprofit Kft.
- Gyalu, Oroszlán szerepében
Szerelmek városa
Vígszínház Nonprofit Kft.
Szívlapát - Találkozások tehetségprogram
Bethlen Téri Színház
Szívlapát versszínház - Bethlen Téri Színház - Manna
Bethlen Téri Színház
Táp Színház - Oleg és Vlagyimir Presznyakov:Áldozatot játszva - magyarországi ősbemutató
Trafó Kortárs Művészetek Háza
TÁP Színház: A. Ny. Osztrovszkij: Jövedelmező állás
Jurányi Produkciós Inkubátorház
TÁP SZÍNHÁZ: ALEKSZANDR NYIKOLAJEVICS OSZTROVSZKIJ - Jövedelmező állás
Trafó Kortárs Művészetek Háza
TÁP Színház: Kurátorok / varieté
Trafó Kortárs Művészetek Háza
Tévedések vígjátéka
Vígszínház Nonprofit Kft.
Tévedések vígjátéka
Vígszínház
Tom Jones
Vígszínház
- Fielding; Partridge; Benjamin
Úrhatnám polgár
Vígszínház
Úrhatnám polgár
Vígszínház
VÁNDORSZÍNÉSZEK
Vörösmarty Színház
Vándorszínészek Premier
Vígszínház Nonprofit Kft.
Ványa bácsi
Vígszínház
- ASZTROV Mihail Lvovics, orvos
Várkonyi 100 - emlékest
Vígszínház Nonprofit Kft.
Vedd le a kalapad a honvéd előtt
SZFE
Végszó: Hegedűs D. Géza, Csáki Judit
Spinoza Színház
Vérnász
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Visky András-est / LITERÁRIUM – Kortárs írók a Müpában
Müpa
Vőlegény
Vígszínház Nonprofit Kft.
W. Shakespeare: Athéni Timon
Gyulai Várszínház
W. Shakespeare: III. Richárd
Gyulai Várszínház
W. Shakespeare: Troilus és Cressida
Gyulai Várszínház
William Shakespeare: Athéni Timon - SZFE produkció
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
Zsoltárok
Broadway Ticket Hungary Kft..