Koncert, zene, Családi / gyerek

80 program


A Magyar Állami Népi Együttes Csodaváró betlehemese időnként bohókás, máskor lélekmelengető pillanatokon keresztül számlál vissza Jézus születésének éjszakájáig.

Kalandos életet élő vándorcigányok és hatalmukkal visszaélő, galád, mégis nevetséges nemesek a főszereplői a klasszikus Jókai-regényből, A cigánybáróból készült adaptációnak, a több generáció által jól ismert Szaffi című animációs filmnek.

Korosztály: 1,5-3 év

Egy maszkabálon sok-sok különös alakot rejtenek a jelmezek. Róluk énekel Gryllus Vilmos.

„Már megint karácsony?”
Ünnepi koncert - Farkasházi Réka és a Tintanyúl

A Nótás Mikulás című előadásban a tél és a téli ünnepek énekei szerepelnek, elsősorban persze Mikulás és Télapó dalai.

Kalap Jakab saját dalaiból álló Bábkoncertje a folk-világzene sokszínűségét ötvözi a magyar hagyományokkal, kialakítva ezzel sajátos egyedi stílusát, mely nagy sikert arat a gyermekek és szüleik körében. Magával ragadó előadásmódját átszövi az állandóan jelen lévő zenei és színpadi humor, mely egyúttal könnyen emészthetővé teszi a népzenei elemekre épülő produkciót. Műsora az élő koncert és a bábszínház csodálatos találkozása.

A történetből kiderül, hogy főhőseink miként találják meg a Mikulás elveszett puttonyát, ezalatt tíz hangszert ismerhetnek meg a gyerekek. Főszerepben természetesen a gitár, amely a teljes műsort végigkíséri, illetve a klasszikus hangszerek: tuba, harsona, tenorkürt, trombita és öt féle furulya. Az előadás alatt magyar gyerekdalok, népdalok, az elmaradhatatlan Halász Judit és a Kossuth díjas Kaláka zenéi csendülnek fel.

Gryllus Vilmos- Nótás Mikulás sajnos elfogyott
13 Esemény

Gryllus Vilmos - Nótás Mikulás
Zenés játék

Kalap Jakab saját dalaiból álló Bábkoncertje a folk-világzene sokszínűségét ötvözi a magyar hagyományokkal, kialakítva ezzel sajátos egyedi stílusát, mely nagy sikert arat a gyermekek és szüleik körében. Magával ragadó előadásmódját átszövi az állandóan jelen lévő zenei és színpadi humor, mely egyúttal könnyen emészthetővé teszi a népzenei elemekre épülő produkciót. Műsora az élő koncert és a bábszínház csodálatos találkozása.

Tavasz, nyár, ősz, tél – Haydn korszakos oratóriumában az örök körforgást változtatta hangjegyekké. Ahhoz, hogy az egyes dallamok és motívumok titkait megfejtsék, valamint a hétköznapok után az ünnepet is a helyén kezeljék, a fiatalok elsőrangú segítőket kapnak.

A zenehallgatást nem lehet elég korán kezdeni! Az idei évadban is folytatódnak nagy sikerű családi koncertjeink. A programok szerkesztője és házigazdája Székely Edit zenepedagógus, a MÁV Szimfonikus Zenekar fuvolaművésze.

Az Alma Együttes, kezdetben felnőtteknek zenélt, de egy véletlen felkérés kapcsán olyan sikeres gyerekkoncertet adtak, hogy azon nyomban több másik felkérés is érkezett és rövid időn belül azon kapták magukat, hogy már csak szinte gyerekkoncertjeik vannak.

A 100 Folk Celsius egy igazi okon a magyar zenei palettán, akik több évtizedes pályafutásuk alatt kitörölhetetlen nyomot hagytak a hazai folk és country zenében.

A rendezvény 1 éves korig ingyenes, 1 éves kor felett mindenkinek belépőjegyet kell vásárolnia!

Kalap Jakab saját dalaiból álló Bábkoncertje a folk-világzene sokszínűségét ötvözi a magyar hagyományokkal, kialakítva ezzel sajátos egyedi stílusát, mely nagy sikert arat a gyermekek és szüleik körében. Magával ragadó előadásmódját átszövi az állandóan jelen lévő zenei és színpadi humor, mely egyúttal könnyen emészthetővé teszi a népzenei elemekre épülő produkciót. Műsora az élő koncert és a bábszínház csodálatos találkozása.

Zenés ismeretterjesztő sorozat a Concerto Zeneházban a 3-10 éves korosztály számára

Kalap Jakab saját dalaiból álló Bábkoncertje a folk-világzene sokszínűségét ötvözi a magyar hagyományokkal, kialakítva ezzel sajátos egyedi stílusát, mely nagy sikert arat a gyermekek és szüleik körében. Magával ragadó előadásmódját átszövi az állandóan jelen lévő zenei és színpadi humor, mely egyúttal könnyen emészthetővé teszi a népzenei elemekre épülő produkciót. Műsora az élő koncert és a bábszínház csodálatos találkozása.

Az 1980-as évek végén új név tűnt fel a hazai népzenei életben: a Kolompos együttesé. Kezdetben táncházi zenekarként, táncegyüttesek kísérőiként váltak ismertté, majd rövidesen önálló koncertjeiken népszerűsítették a magyar és Kárpát-medencei népzenét Svédországtól Szicíliáig, Kanadától Japánig.

Korosztály: 0-3 év

Hogy mi jut eszünkbe a cseh gasztronómiáról? Ne legyünk szemérmesek, természetesen a sör. No meg a mellé kínált knédlik, tekintélyes húsok, mindez némi káposztával körítve. Filmrajongóknak Jiří Menzel, irodalomkedvelőknek Hašek és Hrabal.

A JaMese zenekar adventi koncertanyaga egyszerre szórakoztató és lélekemelő. Szabó T. Anna versei olyan szépen vezetnek végig az adventi ünnepkör koncentrikus körein, hogy mind a gyerekek mind a felnőttek a szentestéhez érkezve készen állnak az ünnep apró csodáit megélni.

Az anekdota szerint Rossini életében háromszor sírt, és ebből egyszer egy vízbe hullott szarvasgombás pulyka miatt. Hogy ezzel a történettel mindent elmondtunk az olasz zene és a gasztronómia kapcsolatáról? Aligha!

Éneklő, játszó édesanyák, édesapák csoportja, ahová már néhány hónapos kisbabával is lehet érkezni.

Korosztály: 3-7 év

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretne értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozzon fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!