Søg: Magyar Állami Népi Együttes

5 Programmer

Listevisning

Közös ég alatt - Egy színpadon a néptánc ifjú tehetségei és a Magyar Állami Népi Együttes A Hagyományok Háza és az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület hagyományteremtő szándékkal egy új program sorozatot hozott létre múlt év őszén 'Közös ég alatt' címmel, ahol egy színpadon mutatkoznak be a néptánc ifjú tehetségei és a Magyar Állami Népi Együttes táncos szólistái.

Nagy és nemes feladatra vállalkozik a Magyar Állami Népi Együttes erdélyi antológiájának színpadra állításával. Az Édeskeserű szerves folytatása annak az évek óta tartó alkotói folyamatnak, amely korszerű folklórértelmezésével, a színház eszközeinek bátor alkalmazásával, makacs következetességgel mutat rá újra és újra gyökereinkre, hagyományos kultúránk fontosságára.

Az előadás a magyar színpadi néptáncművészet történetében először mutatja be a Délvidéken élő népek: magyarok, szerbek, horvátok, németek, románok sokszínű tradicionális kultúráját. A Délvidék változatos tánc- és zenei hagyományokkal rendelkezik, és magában hordozza a közép-európai és a balkáni kultúra sajátos jegyeit, melyek ezen a területen különlegesen hatottak egymásra.

Egy ikonikussá vált produkció, mely formabontóként tört utat magának egykor, elköszönve a megszokott sémáktól. Életre keltve Nikola Parov dinamikus, ősi motívumokat görgető populáris zenéjét, táncosaink egy valóságos táncvihart a színre hozva jelenítik meg a Nap kultuszát. A Napét, melyből minden ered: olykor szenvedni hagy, máskor testünket erővel, szívünket szerelemmel tölti meg. Látva mélységeinket, végül mindig újra felragyog fénye. Az pedig nem más, mint a Szeretet lángolása, az egymásért dobbanó emberszívek fényes fáklyája. A Naplegenda intenzív hívószó a néptánckedvelők, és a műfajban kevésbé jártas érdeklődők számára egyaránt, alkotói egytől-egyig meghatározó színek a hazai néptánc- és zenekultúra palettáján.

A Magyar Állami Népi Együttes húsvét ünnepéhez illeszkedő táncjátéka a különböző felekezetek liturgiájára éppúgy támaszkodik, mint a Kárpát-medence egymástól távol eső vidékeinek ősi, paraszti népszokásaira és énekeire.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.